Az USA gyógyszerhatósága (FDA: Food and Drug Administration) 2006 decemberében úgy döntött, hogy az SSRI-k és az öngyilkossági magatartás között összefüggés lehet, amire a gyártóknak fell kell hívniuk a figyelmet. A figyelmeztetést a döntés értelmében ki kell terjeszteni a 24 évesnél fiatalabb felnőtt depressziós betegekre (a gyermek és serdülőkorban végzett gyógyszeres kezelésre ezt megelőzően is érvényben volt a figyelmeztetés).
A gyógyszerhatósági véleménnyel szemben a tudományos közvélemény és a gyakorló pszichiáterek mást gondolnak, és mást tapasztalnak. A témában az utóbbi években számos klinikai tanulmány látott napvilágot, amelyek eredményei nem támasztják alá a szigorú döntést. A tudomány képviselői, elismert szakértők érdekes módon ugyanazon adatok alapján egészen más véleményt fogalmaznak meg, mint a gyógyszerhatósági testület.
207 rövid távú klinikai vizsgálat (bupropion, nefazodon, mirtazapin, venlafaxin, citalopram, fluoxetin, fluvoxamin, paroxetin, sertralin, desipramin, amitrptylin és imipramin) és több mint 40 000 beteg (major depresszió és szorongásos kórképek) kezelési adatainak elemzése alapján az antidepresszívum adása mellett nem emelkedett az öngyilkosság rizikója (Hammad 2006).
Az USA-ban 1996-1998 közötti időszakban elemezték az antidepresszívumok felírása és az öngyilkosságok közötti arányt. Az SSRI-k felírási gyakorisága és az öngyilkosságok száma egyértelműen fordított arányban állt egymással. Ezzel ellentétben a régebbi, triciklusos antidepresszívumok felírásának magasabb aránya magasabb öngyilkossági aránnyal járt együtt (Gibbons 2005).
Szintén az USA-ban a teljes népességre vonatkozóan statisztikailag elemezték a fluoxetin forgalmának és az öngyilkosságok számának összefüggését. 1960 és 1998 között az USA-ban az öngyilkosságok aránya lényegében nem változott. 1998-tól az öngyilkosságok száma fokozatosan csökkenni kezdett, 2000-ben volt a legalacsonyabb. A csökkenés egyértelmű statisztikai összefüggést mutatott a fluoxetin felírások számának növekedésével (Milane 2006).
Több mint 65 ezer, 1992-2003 között antidepresszívummal kezelt serdülő adatait elemezve ,. szintén nem találtak növekedést az öngyilkosságok és a súlyos öngyilkossági kísérletek számában. Az öngyilkossági kísérletek száma a kezelés megkezdése előtti hónapban volt a legmagasabb, így valójában az öngyilkossági magatartás jelentős és folyamatos csökkenését észlelték az antidepresszív kezelés során. A szerző megemlíti, hogy bár a betegek egy fokozottan veszélyeztetett alcsoportjában előfordulhat a kezelést követően az agitáció és az öngyilkossági magatartás fokozódása, általánosságban épp az ellenkezője igaz (Simon 2006).
Az 5-14 évesek csoportjában 1996-1998 között az SSRI-k felírásának növekedése az öngyilkosságok számának csökkenésével járt együtt (Gibbons 2006).
Azon vizsgálatok ismételt elemzése, amelyek alapján az FDA 2004-ben a gyermekekre vonatkozó figyelmeztetést kötelezővé tette, nem hozott egyértelmű véleményt az adatok klinikai jelentőségéről. Ezekben a vizsgálatokban valóban nagyobb számban jelentettek öngyilkosságra utaló magatartást az antidepresszívumot szedők között, de a szerzők véleménye szerint elképzelhető, hogy a látszólagos növekedés hátterét az adja, hogy csak az öngyilkossági gondolatok kimondásának a valószínűsége nőtt meg, mert a verbalizáció, a kommunikációs készség javult. Felhívják a figyelmet arra az ellentmondásra is, hogy az USA-ban az elmúlt évek során jelentősen (31%-al) csökkent a serdülőkori (15-19 évesek) öngyilkosságok aránya, ami a gyógyszerforgalmi adatok szerint összefügg azok nagyobb forgalmával (Hammad 2006).
Egy dániai elemzésben 1995-1999 között SSRI-vel kezelt 10-17 éveseknél (több mint 2500 beteg) nem találtak semmiféle oki összefüggést az SSRI kezelés és az öngyilkosságok között, míg a szerző véleménye szerint épp ellenkezőleg, a súlyosan depressziós gyermekek és serdülők kezelésének elmaradása jelentősen fokozhatja az öngyilkossági kockázatot (Sondergard 2006).
Összességében tehát több vizsgálat alapján is megkérdőjelezhető az USA hatósági véleménye az antidepresszívumok szedése és az öngyilkossági magatartás között, sőt az adatok többsége épp ellenkező összefüggést mutat, és a kezelés elmaradását tekinti az öngyilkosság rizikótényezőjének.
Dr. Lakatos László
pszichiáter szakorvos
