A depressziós beteg szempontjából a legfontosabb kérdés: hogyan kaphatja vissza betegsége előtti életét, mit tegyen, hová forduljon. Ki és mi adhat számára hitet, hogy újra örülni fog annak, amit szeret, hogy újra teljes értékű szülő, házastárs, barát vagy munkatárs lehet? Depresszióban ezek a kérdések valódi létkérdések, és sajnos a betegek többsége számára egyáltalán nincsenek egyértelmű válaszok. A mai orvostudomány felelőssége, hogy az igenis egyértelmű választ minél hitelesebben, és minél több emberhez eljuttassa.

A válasz pedig az, hogy a mai pszichiátria a betegek messze túlnyomó többsége számára gyógyulást tud kínálni!

A kezelés céljai depresszióban

• A depressziós tünetek megszüntetése
• A visszaesés kockázatának csökkentése, illetve kivédése
• Az életminőség javítása
• A szövődmények (öngyilkosság, munkaképtelen állapot, egyidejű testi betegségek romlása) megelőzése

Ezeket a célokat a ma elfogadott szakmai ajánlások szerint elsősorban a depresszió gyógyszeres kezelésével lehet a leghatékonyabban, leggyorsabban elérni, ez jelenti a terápia gerincét. Ugyanakkor a depresszió (ahogy más pszichiátriai betegségek gyógyításában is) a gyógyszerek mellett fontos szerepet kaphat a szakszerű pszichoterápia, aminek segítségével a betegek megtanulhatják felismerni és megváltoztatni a betegség kialakulásában és fenntartásában szerepet játszó gondolataikat, érzéseiket és magatartásukat. Ezek mellett egyéb biológiai gyógymódok (fényterápia, alvásmegvonás, elektrokonvulzív kezelés) is szerepet kaphatnak a depresszió kezelésében, elsősorban a gyógyszeres kezelés kiegészítéséként, vagy annak sikertelensége esetén.

A gyógyszer kiválasztása jelenleg szakorvosi feladat (a jövőben kívánatos lenne a háziorvosok képzése és minél nagyobb mértékű bevonása a kezelésbe), amely során az adott szer hatékonyságát (tudományos bizonyítékok alapján), esetleges mellékhatásait, biztonságosságát, adagolási módját is figyelembe vesszük. Természetesen előzőleg már alkalmazott és bevált gyógyszer esetén ismét azzal célszerű először próbálkozni. Reális tapasztalat, hogy a betegek kb. kétharmada már az első antidepresszív szerre jól reagál. Nem kielégítő hatás esetén a dózis emelése, a kezelés kiegészítése vagy gyógyszerváltás melett esetleg az említett egyéb biológiai terápiák is szerepet kaphatnak.

És ami ezeken túl nem csak a depressziós, hanem minden ember számára lényeges: a minél tartalmasabb élet, a családi és baráti kapcsolatok ápolása, a rendszeres testmozgás, a napfény, az esetleges testi betegségek megfelelő kezelése, a mindennapi stressz csökkentése. Természetesen ezek mind jelentősen hozzájárulnak a depresszió gyógyulásához és gyógyult állapot fenntartásához.

Idegrendszerünk összes életfolyamatunkat irányítja, összehangolja, akár a szívműködésről, akár viselkedésünkről, érzéseinkről, hangulatunkról van szó. Agyunk idegsejtjei között az információáramlást kémiai anyagok, ún. hírvivő molekulák segítségével történik. Ezeket az anyagokat az idegsejtek termelik, és a megfelelő inger hatására felszabadulnak, az idegsejtek közötti résbe kerülnek, és hozzákötődnek a másik idegsejt érzékelő molekulájához. Mai ismereteink szerint a depresszió hátterében ezeknek a hírvivő anyagoknak a csökkent működése igazolható, még akkor is, ha a konkrét betegség kialakulásában kedvezőtlen életesemények, stressz is szerepet játszanak. A népesség 25-30%-ának genetikailag meghatározott, veleszületett hajlama van a depresszióra. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy náluk minden esetben kialakul a betegség. A korai életkorban (15-40 év) kezdődő betegségben a veleszületett hajlam a meghatározó, míg a később kezdődő (40 év felett) formák esetében nagyobb lehet a provokáló életesemények szerepe. Minél korábban kezdjük el a kezelést, annál nagyobb a teljes gyógyulás esélye, annál kisebb a tartós idegrendszeri változások rizikója.

A depresszió tehát más betegségekhez – pl. a magas vérnyomáshoz, cukorbetegséghez – hasonlóan megfelelő gyógyszeres kezeléssel jól befolyásolható. A depresszió gyógyítására használt gyógyszerek a hírvivő anyagok hatását erősítik. Ma a világon legelterjedtebben használt depresszió elleni gyógyszerek, az ún. szelektív szerotonin hatású antidepresszívumok a szerotonin nevű hírvivő anyag hatását fokozzák. Előnyük, hogy a régebbi szerekhez viszonyítva sokkal kevesebb mellékhatást okoznak, nem álmosítanak, nem rontják a szellemi működéseket, a depressziós tünetek mellett a szorongást is csökkentik, és általában elegendő naponta egyszer alkalmazni őket. Szedésük mellett teljes életet lehet élni, nem korlátozzák a munkaképességet, a családi életet, a szabadidő eltöltését.

Hatásuk kialakulásához azonban általában kb. két-három hétre van szükség. Ma a depresszió elleni szerek legújabb képviselő között olyan gyógyszer is van, amely már egy hét után kifejti a hatását, és a régebbi szerekhez képest hamarabb és nagyobb arányban eredményez gyógyulást. A tartós hatás eléréséhez a gyógyulás után még legalább féléves szedésük szükséges az első depressziós epizódot követően. Ha a betegnek már több depressziós epizódja is volt, akkor ennél hosszabb ideig tartó kezelés is indokolt lehet. Ez alatt az idő alatt minden esetben indokolt, hogy a kezelés az orvos utasításai szerint történjen, a beteg rendszeresen találkozzon kezelőorvosával. Az idő előtt abbahagyott kezelés esetén a visszaesés, a tünetek kiújulásának veszélye igen nagy. Ennek ellenére sajnos sok beteg nem szedi az előírt módon és ideig a felírt gyógyszereket. Ennek persze sokféle oka lehet, a gyógyszer mellékhatásától a nem megfelelő tájékoztatásáig. Minden esetben a kezelőorvos felelőssége, hogy a beteget, sőt a beteg hozzátartozóit is minél részletesebben tájékoztassa a betegség természetéről, a kezelés hatásáról. A betegek felelőssége pedig, hogy aktívan részt vállaljanak saját kezelésükben, kérdéseket tegyenek fel , és őszintén elmondják a véleményüket, tapasztalataikat, legyenek az orvos partnerei, betegségük szakértői.

Tévhit: Sokan félnek attól, hogy ezek a gyógyszerek megváltoztathatják a személyiségüket vagy hozzászokást okoznak.

A valóságban ezek a szerek kizárólag a kóros agyi folyamatokat korrigálják, és szedésük során nem alakul ki hozzászokás. Az egészséges embernél nem okoznak valamiféle indokolatlan “vidámító” hatást, mint ahogy a lázcsillapítók is csak a lázat csökkentik, és nem a normál testhőmérsékletet.

Fontos kérdés, hogy ki végezze a depressziós beteg kezelését. Mivel a betegség gyakorisága fizikailag is lehetetlenné teszi, hogy minden beteget pszichiáter szakorvos kezeljen. A háziorvosok ez irányú képzése, és a kezelésbe való minél szélesebb körű bevonása a cél. Ma sajnos a háziorvosoknak csak kisebb része vállalja fel a betegek aktív diagnosztikáját és kezelését. Az volna kívánatos, hogy a komplikációktól mentes enyhe és középsúlyos eseteket a háziorvos kezelje. Szükség esetén a pszichiátriai vélemény és javaslat beszerzésének ésszerű megoldás lenne a konzultációs pszichiátriai rendszer, amikor a pszichiáter szakorvos bizonyos időben az általános orvosi rendeléssel azonos helyen volna hozzáférhető. A már egyensúlyban lévő betegek fenntartó gyógyszeres kezelését is célszerű a beteget jól ismerő háziorvosra bízni.

Tévhit: az antidepresszív gyógyszerek öngyilkosságot okoznak.

A valóságban az antidepresszív kezelés jelentősen csökkenti a kezeletlen depresszióban igen magas (25-30%-os) öngyilkossági kockázatot.

Dr. Lakatos László
pszichiáter szakorvos